» PROGRAMOK »
A Tilma Alapítvány Basáné Révész Erzsébet egyházmegyénkben működő hatvani művésztanárnőhöz kötődik, aki 2004-ben elhatározta, hogy létrehozza gyermekrajz alapítványát. A tanítványai által készített első kiállításra 2005 április végén került sor a Hatvani könyvtárban: „Együtt a szeretetben” címmel. Az alapítvány Hatvanban az elsők között nyitott utat a tehetséges gyermekek számára, akik a rajzterem falain túl is bemutatkozhattak képeik által a nagyközönség előtt. A későbbi kiállítások lendületet adtak a gyerekeknek és lehetőségek lettek a jövőbeli elképzeléseik és terveik megvalósításához. Az alapítványi kezdeményezés azóta is töretlen és folyamatos.
2024. május 17. péntek
Paszkál
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod,...