» HÍREINK »
Az első június 22-24 között zajlott a leendő elsőáldozóknak Csemőben.
Az ott alvós táborban 19 kisdiák és 3 gimnazista vett részt. A tábor eseményei Fehérke története köré épültek.
A második táborba a tavalyi elsőáldozókat hívták elsősorban, július 5-7 között Pálosszentkútra. A szervezők Narnia krónikáin keresztül szerették volna közelebb vinni a diákokat Isten országához.
A táborokban a szentmisék mellett, sokat játszottak, énekeltek, beszélgettek, de volt számháború, kézműveskedés, méta, túra és fürdőzés is.
A résztvevőknek jó volt megtapasztalni egymásban Jézus szeretetét, mert Isten országa köztünk van.
Forrás: Ecseriné Simon Szilvia
2024. május 6. hétfő
Frida és Ivett
Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen...