» HÍREINK »
A búcsúi mise kezdetére zsúfolásig megtelt az 1958-ban épült templom, ahol a megyéspüspök a prédikációjában kitért az ünnep fontosságára, megemlékezve Szent Annára és Szent Joachimra, a Boldogságos Szűz Mária szüleire, melyet egészen a 2. századig visszamenő hagyomány nevez meg. Kiemelte, hogy Szent Anna Jézus Krisztus nagyanyja, és így a nagymamák védőszentje is.
Az ünnepi szentmise után a Taksonyból 1945-ben málenkij robotra elhurcoltakra, a Németországba kitelepítettekre és a kommunizmus áldozataira emlékezve helyezték el közösen a megemlékezés virágait. A ceremóniát követően mindenkit szeretettel vártak a közösségi házban egy kis agapéra, ahol alkalom nyílt személyesen is találkozni a Püspök atyával.
Forrás és képek (Wágner Attila): https://www.taksony.hu/
Váci Egyházmegye
2024. május 7. kedd
Gizella
Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot...