Menu Content/Inhalt
Kezdőlap
Új Pünkösd kezdete PDF Nyomtatás Email
papszenteles1.jpgHárom papot és két diakónust szenteltek a Váci Egyházmegyében június 19-én. A székesegyház megtelt papokért imádkozó hívekkel.

Beer Miklós püspök homíliájában a szentelendőkhöz szólva megjegyezte, hogy ők az egyház reménysége. Az Isten úgy döntött, hogy az embert munkatársává választja. Rajtunk, embereken keresztül akarja felépíteni az Ő országát.

A kenyérszaporítás történetét megemlítve kiemelte a főpásztor az emberei szükséget és nyomorúságot. "Ti adjatok nekik enni!" - ismételte Jézus szavait az evangéliumból. A papnak, diakónusnak, de egyszerűen a keresztény embernek feladata mindig felkarolni a másik embert.

A felszentelendőket emlékeztette a megyéspüspök arra, hogy Jézus őket különleges bizalmába fogadta, hogy az Ő önfeláldozó szeretetének tanúi legyenek. Feladatuk, hogy megtörjék a kenyeret, és táplálják a hívő népet az egység kenyerével, az örök élet zálogával.

A híveket további imára hívta meg, és további felajánlásokra, áldozatvállalásokra buzdított a papokért. A papoknak pedig megismételte Jézus szavait: "barátaimnak hívlak titeket, hiszen mindent tudtul adtam nektek."

A szentbeszéd záró szavai duzzadtak a reménységtől: "Legyen ez a mai nap az új pünkösd kezdete!"

 
Következő >

Rövid hírek

Bejelentkezés






Elfelejtette jelszavát?
Még nincs fiókja? Regisztráljon

Olvasóink

Oldalainkat 2 vendég böngészi

Levelezőrendszer

mail-forward
Bejelentkezés itt...

(cc) 2010 Váci Egyházmegye
feed image
feed image