| A mindent adás művészete |
|
|
|
Befejeződött az Egykereszt dicsőítő gitáros tábor Csépán. A résztvevők között voltak alsósok és nagymamák is. Mindannyian egy cél miatt jöttek: mindent akartak adni a zenéjükkel, gitár pengetésükkel az Istennek.
A Gável testvérek vezette kurzusra túlnyomórészt a Váci Egyházmegye területéről érkeztek. Volt, aki már tudott valamit gitáron játszani, volt, aki még semmit. De mindenki türelmesen és nagy szorgalommal követte a tanárok javaslatait. Szentségimádáson és szentmisén is együtt szolgáltak. A kurzus életéből nem hiányzott az imádság, a mozgás és a nevetés sem. Többen úgy jellemezték az eltöltött egy hetet, hogy csak szeretetet tapasztaltak. Sehol egy csúnya szó, és mindenki mindenkinek segít. Rőzseszedés közben rózsafüzért imádkoztak párosával. Eközben elmélkedtek Ábrahám és Izsák történetének kapcsán az igazi dicsőítés lényegéről, a mindent adásról. A bátortalanok elkezdtek énekelni. A különböző településekről érkezettek barátságot kötöttek egymással. A helyi közösségekből érkezők pedig megerősödtek. Nem volt idős vagy gyerek. Mindenki egy volt: fiatal! A hálaadásban többen a jövő évi táborra is "előjegyeztek". Igaz, szinte mindenki zöld és fájó ujjal tért haza, de a dicsőítés titkában megmártózva. Jövőre is és addig is: CS. É. P. A, azaz csak érted pengetünk, Atyánk! |
| < Előző | Következő > |
|---|



Befejeződött az Egykereszt dicsőítő gitáros tábor Csépán. A résztvevők között voltak alsósok és nagymamák is. Mindannyian egy cél miatt jöttek: mindent akartak adni a zenéjükkel, gitár pengetésükkel az Istennek.

