CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A nyári vakáció második hetében szokás szerint élettel telt meg az ecseri Római Katolikus Plébánia épülete és udvara. Mivel ebben az évben ünnepeljünk Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulóját a tevékenységeket a szent életének eseményeire fűztük fel.
Hagyományosan hétfőn, szerdán és pénteken Ecseren voltunk. Először egymással ismerkedtünk, majd egy kisfilm segítségével és Tibor atya moderálásával betekintést nyertünk Assisi Szent Ferenc életébe és az általa alapított ferences rend kialakulásába. A helyi események között szerepelt még kooperációs játék a templom melletti parkban, kézműves foglalkozások és látogatás a Varázs Lovardában. A legmelegebb órákban a hűvös plébánián játékkal töltöttük az időt. Szerdán délután a máriabesnyői kapucinus rendházból Anton testvér látogatott el hozzánk, aki bűvészmutatványaival szó szerint elvarázsolta a gyerekeket. A finom ebédekről Tibor atya és szorgalmas kuktái gondoskodtak.
A rekkenő hőségben, kedden az erzsébetligeti strandra mentünk, ahol mindenki nagy örömmel vette birtokba a medencéket és a csúszdákat. Sarlós Boldogasszony ünnepén ellátogattunk a belvárosi ferences templomba, ahol Peregrin atya (OFM) nagy szeretettel várt minket. Ő nemcsak Szent Ferencről, hanem a ferences szerzetesrend életéről és mindennapjairól is beszélt. A gyönyörű templomot a karzatról is megtekinthettük, majd lehetőség nyílt a szentgyónás elvégzésére, és részt vettünk a szentmisén. Délután az állatkertbe mentünk, ahol csapatokra osztódva sétáltunk, és nézelődtünk.
A tábor lezárásaként pénteken hálaadó szentmisét tartottunk az ecseri templomban, melyben a zenei szolgálatot a tábor résztvevői, szülői és akolitusi közreműködéssel biztosították.
A szülők közreműködésére egész héten számíthattunk, hiszen sok felajánlással segítették a tábor szervezését. Köszönet illeti még Lilik Katit, Barta Dórit és Szénásiné Komlódi Veronika hitoktatót.
Táborunkat pályázati forrással támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
Forrás: Jármai Ildikó
Fotó: Barta Dorottya és Vargáné Lilik Katalin
Az óvodapedagógus, valamint a csecsemő- és kisgyermeknevelő BA-szakon is rekordot döntött a leendő elsőévesek száma.
Nagy sikerrel mutatták be az „internet szentjeként” ismert Szent Carlo Acutis Eucharisztikus csodákról szóló kiállítását Zagyvaszántón, Héhalomban és Heréden június végén és júliusban. A három hétig tartó rendezvénysorozat szentmisékkel, vetítésekkel és interaktív hittanfoglalkozásokkal hozta közelebb az Eucharisztia misztériumát a hívekhez, különös figyelmet fordítva a fiatalok megszólítására a fiatalon elhunyt szent élettörténetén keresztül. Szűcs Márta plébániai intéző beküldött írását olvashatják.
Idén júliusban, Assisi Szent Ferenc halálának 800. évfordulója alkalmából rendeztek hittantábort Érsekvadkerten, ahol a gyerekek Máthé György atya vezetésével és a Váci Egyházmegye támogatásával nemcsak lélekben, de közösségben is hatalmasat léptek előre. A tartalmas mindennapok során a résztvevők a Naphimnusztól a remetebarlangokig fedezték fel a teremtett világ csodáit, a tábor végén pedig egyértelmű választ adtak arra, miért éri meg ide járni: „Jézust jobban megismerjük, és a barátainkkal együtt lehetünk.” Az Érsekvadkerti Harangokban megjelent írást szerkesztve közöljük.
Ebben az évben a negyedik évfolyam végzett az animátorok, azaz a közösségszervező munkatársak képzésén Vácon. Idei nyári táboruk a korábbi évekkel ellentétben nem módszertani továbbképzés volt, hanem lelkigyakorlat, amelyen ránézhettek küldetésükre és arra, ők hogyan viszonyulnak személyesen ehhez a küldetéshez. A lelkigyakorlatot Tóth András egyházmegyei spirituális és Balogh László atya, hitoktatási referens, az animátor-képzések felelőse tartották. Velük és két résztevővel beszélgetve rajzolódott ki ennek a szűk 4 napnak a gazdag lelki programja és a kapott kegyelmek, amelyekből minden résztvevő, de talán még a lelkigyakorlatot vezető atyák is tudnak táplálkozni.
Idén nyáron ötödik alkalommal rendezték meg a napközis hittanos tábort Pásztón, a Pásztói Plébánia hitoktatóinak szervezésében július 13-17. között. A táborba a plébánia körzetéhez tartozó iskolákból várták a diákokat, a 3-4-5. osztályos korosztályból. Fő helyszínük a pásztói Csohány Kálmán Városi Könyvtár és Művelődési Központ volt, melynek nagy, tágas termét jól kihasználták, mert a táborba közel ötven gyerek jelentkezett. Háromné Rajk Tünde hitoktató beküldött írását közöljük.2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »