CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Nagy megtiszteltetés érte a Szent Mihály Intézményfenntartót, ugyanis dr. Puskás Balázs főigazgató meghívást kapott Rómába, az oktatásban és nevelésben dolgozók jubileumára a magyar csapat tagjaként. A Szent Mihály Intézményfenntartó beszámolóját osztjuk tovább.A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom vezetője, Rubovszky Rita hívta meg főigazgatónkat, hogy vegyen részt ő is a római zarándoklaton, amely során többek között nemzetközi konferencia, pápai audiencia és pápai szentmise is szerepelt a programban. Nagyjából 12-15 ezer résztvevője volt az eseménynek, amelyből természetesen kiemelkedtek XIV. Leó pápa beszédei. Puskás Balázs hangsúlyozta, hogy nem véletlen szerinte, hogy a Szentatya kiemelten fontosnak tartja az Istennel való belső kapcsolat kiépítését.
„Úgy gondolom, hogy ez a szerzetesi szívéből jön és ez borzasztóan fontos. Hiszen ezért vagyunk ezen a világon, hogy az Istennel barátságot építsünk. Utána az örökkévalóságban úgyis vele leszünk végig. Ha az oktatást ebből a szempontból nem tudjuk a szolgálatába állítani az egyház evangelizációs tevékenységének, akkor valóban valamiféle mulasztást követünk el.”
Ami pedig a közeljövőt illeti, fontos üzenet volt XIV. Leó pápa homíliájában, amelyet főigazgatónk is kiemelt.
„Azt mondta, hogy a nehézségek legyőzésével az ég felé kell emelkednünk. Tehát az a dolgunk, hogy azt lássuk, az Isten tanúként rakott bennünket a gyerekek elé. Nem véletlenül volt ennek a konferenciának is a csillagos égbolt a jelképe. Mert azok a csillagok mindazok az oktatásban résztvevő szereplők, pedagógusok, vezetők, akik a gyerekek felé az oktatást képviselik. Ezen keresztül pedig magát az Istent. Ezt az üzenetet adta nekünk, hogy ilyen csillagoknak kell lennünk. Ha hitelesek vagyunk, akkor követni fognak bennünket!”
A teljes beszélgetésben a diákokra nehezedő digitális világ és a mesterséges intelligencia kihívásai is téma volt a római tapasztalatok alapján Puskás Balázzsal, amely a YouTube-csatornán megtekinthető.
*
Október 30-án, csütörtökön délelőtt a VI. Pál teremben a Szentatya az oktatás világának jubileumán részt vevő diákokat fogadta és külön üzenetben szólt hozzájuk.
Október 31-én, péntek délben a Szentatya tizenötezer tanárral és diákkal találkozott Rómában, a Szent Péter téren, az oktatás világának jubileuma alkalmából, szentbeszédben így szólt az oktatókhoz.
Fotó: Szent Mihály Intézményfenntartó honlapja
A váci székesegyház karnagya, Varga László atya nevét szinte mindenki ismeri. Évtizedek óta vezeti az idén hetvenéves Szent Cecília Kórust, emellett hetente műsort szerkeszt a Katolikus Rádióban, az OMCE központi igazgatója és zenei vezetője a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézetnek. A zene iránti szeretete hamar kitűnt, gyermekkorában Budapesten kántorképzőbe járt, majd pappá szentelése után diplomáit az OMCE Karnagyképzőn és a Zeneakadémián szerezte. Szakterületei az egyházzene, karvezetés és a zeneszerzés.
A magyar és a romániai katolikus püspöki konferenciák állandó tanácsai november 25–26-án Vácon tartották meg soron következő találkozójukat. Szerda reggel a szentmise főcelebránsa Erdő Péter bíboros, prímás volt a Nagyboldogasszony-székesegyházban, majd a főpásztorok meglátogatták a gödi Búzaszem Iskolát. A Magyar Kurír tudósítását közöljük.
Mit jelent számunkra az ünnep, mit tekintünk ünnepnek és hogyan készülünk az ünnepeinkre? Gyerekek, fiatalok és idősek találkozása egy-egy vasárnapi ebéden, a közös születésnapokon, húsvétkor és karácsonykor olyan összetartó erővé válik, amely minden fáradtságot, zsúfoltságot, rumlit megér, állítja a Csillag házaspár a Lélekjelenlét podcast adásában. Király Eszter vendége Csillag Péter a Molnár C. Pál Műterem Múzeum vezetője és a hagyaték a gondozója, állandó diakónus és felesége Éva hitoktató, gyermekkönyvfordító. A házaspár több mint 40 éve él boldog házasságban, hat gyermekük és 17 unokájuk van.
A Váci Egyházmegye Hitoktatási Bizottsága idén is interaktív meglepetéssel készült minden korosztály számára. A négy hetes adventi időszak minden napján kinyíló ablakokban érdekes, aktuális és hasznos tartalmak várnak: történetek, játékok, elmélkedések, versek, imák, videók, meghökkentő írások és gyakorlatok, amelyek segítenek jobban megérteni létezésünk lényegét, emberi működésünket és környezetünket, valamint rámutatnak Isten és az ember kapcsolatának csodálatosságára.
A könyvtáralapító Peitler Antal József püspök előtt tisztelegve KÖNYVTÁR – KÖNYVEK – EMBEREK címmel jubileumi konferenciát szervezett alapításának 150. évfordulója alkalmából a Váci Egyházmegyei Könyvtár. A konferencián neves könyvtárosok, történészek, irodalomtörténészek, muzeológusok és levéltárosok járták körbe a könyvtár létrejöttében, gyűjteményének gondozásában, gazdagításában jelentős szerepet vállalt püspökök, papok, szerzetesek életútját, a könyvtári állomány gyarapításának, megőrzésének, rendszerezésének jelentős eseményeit. Az eseményhez kapcsolódóan emléktáblát avattak az alapító püspök tiszteletére.2025. december 7. vasárnap
Ambrus
Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:...
Összes program »