
» HÍREINK »
Káplánként szolgált Újszegeden és Kiszomboron 1958-ig, majd lelkész volt Klárafalván. Ezután 17 éven keresztül apátfalvi plébánosként szolgált. Végül szeged-rókusi plébános lett.
Szent II. János Pál pápa 1989. november 3-án nevezte ki váci segédpüspökké. A Váci Egyházmegyében általános helynökként és a váci székesegyház plébánosaként is tevékenykedett egészen 1997-ig.
A püspöki konferencia őt bízta meg az újjászerveződő katolikus iskolák munkájának segítésével és koordinálásával. Ezt a feladatot 1996-ig látta el a Katolikus Iskolai Főhatóság elnökeként.
1997-től egri segédpüspök volt, általános helynök. 2013-ban nyugdíjba vonult.
Az Egyházi Törvénykönyv előírása szerint 75. életévének betöltésekor, 2003-ban benyújtotta lemondását a pápának. Az akkori Szentatya, Szent II. János Pál pápa válaszában azonban arra kérte, hogy továbbra is lássa el hivatalát. A 85 éves Katona István volt 2013-ban a legidősebb aktív főpásztor Európában.
*
Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki. Nyugodjék békében. Ámen.
Kép: MKPK
2025. október 23. csütörtök
Gyöngyi
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt...