
» HÍREINK »
A zarándokcsoport kedvét az sem szegte, hogy beérve Vácra, az autóbusz meghibásodása miatt, igazi gyalogos zarándokként tettük meg a fennmaradó, közel 15-20 perces távot a Nagyboldogasszony Székesegyház előtti térig.
A nap folyamán rövid tájékoztatást követően a hívek önállóan, vagy kisebb csoportokban, fakultatívan vehettek részt a színes programokon.
Két közösen megélt eseményre hívta Zalán atya a részvevőket: délben a jubileumi zarándoknap ünnepi szentmiséjére, a tavaly ősszel, Marton Zsolt váci megyéspüspök által, a felújítást követően megáldott Nagyboldogasszony Székesegyházba, majd a napunk zárásaként a 18:30 órakor kezdődött Misztrál együttes koncertjére.
A fiatalabb részvevőink színes gyermekprogramok közül választhattak: a Nagyszínpad előtt gyermekelőadások, a külön erre az alkalomra megnyílt Palotakertben népi játékok (kosárfonás, ugrálóvár, lufihajtogatás, tűzoltóautó, állatsimogató) várták többek között a fiatal korosztályt. Gyermekeimmel közösen érdeklődéssel vettünk részt kora délután a Kérdezz-felelek! Püspök atyával elnevezésű programon, melyen Marton Zsolt váci megyéspüspök nyílt őszinteséggel, közvetlen stílusban beszélt a gyerekeknek, s az őket kísérő felnőtteknek. Bemutatta a liturgikus ruháit, beszélt a mindennapi szokásairól, tevékenységeiről, a püspöki kinevezéséről, majd a kisebbek kérdéseire is válaszolt.
Felnőtt csoporttársaink körében érdeklődés kísérte többek között Dr. Gájer László atya előadását: Keresztényként egy nem keresztény világban címmel. Voltak közöttünk, akik az Egészségudvarban véradóként tettek embertársainkért. Többen közülünk szentségimádáson vettek részt; elcsendesedve, imában fordulva az Úrhoz, lelki megnyugvást találva az Ő szent közelségében.
Napközben társainkkal egy-egy programhelyszín között találkozva, beszélgetésbe elegyedtünk. Aznapi élményeinken túl immár összeköt sokunkat az otthon, a közösségi színtereinken megélt és egyre szorosabbá váló közösségi kapcsolatok mélyebbé válása is. Együttes csoportos alkalmainkon az imaélet; vagy az egyházközségben tevékeny feladatvállalás közben alakuló beszélgetések, az örömök, nehézségek megosztása egyre közelebbi kapcsolatot alakítanak embertársainkkal; formálva, élőbbé és élhetőbbé téve a plébániai közösségeinket.
Az esti koncertélmény a számos díjjal jutalmazott Misztrál együttessel az őket ismerőknek, s a velük első ízben találkozóknak is különleges zenei élményt nyújtott. Dalba öntött, s népi hangszerekkel előadott ismert költőink versei mellett jól megfértek a népdalok, vagy a Boldogasszony Anyánk imádság. Régmúlt idők és kortárs költők műveit egyaránt megszólaltatták a közel egyórás koncerten.
Az esti órákban, zarándoktársaink autóbuszhoz kísérése is okozott némi izgalmat, latolgatva, az autóbusz a szervízelést követően bírni fogja-e hazáig az utat. A jókedvvel bőségesen fűszerezett utazást követően késő este minden részvevőnk lelki töltődést nyújtó élményekkel gazdagodva térhetett otthonában nyugovóra.
Vasárnap saját személyes élményként éltem meg a záró szentmisén való részvételt, immár plébániai intéző társammal közös önkéntes feladatvállalásunk részeként – a szentélyben vállalt szolgálat által.
Közösségben tevékenyen részt vállalni; szabadidőm, aktív, cselekvő jelenlétem felajánlásával az Úr szolgálatát végezni, mélyen, lelki síkon megélt kegyelmi állapot számomra minden időben.
Szűcs Márta Zagyvaszántó-Heréd-Héhalom egyházközségek plébánia intézője
Fotó: Szűcs Márta és Magyar Kurír
2025. október 2. csütörtök
Petra
A tanítványok egyszer ezzel a kérdéssel fordultak Jézushoz: „Mit gondolsz, ki a legnagyobb a mennyek országában?” Erre Jézus odahívott egy gyermeket, közéjük állította, és így szólt: „Bizony, mondom nektek: ha meg...