
» HÍREINK »
Az együtt eltöltött időben a résztvevők bepillanthattak a meghívott vendégeken keresztül egy-egy rend életébe, így olyan értékeket ismertek meg, amelyeket saját életükben is alkalmazhatnak. A programokon a bencések, ferencesek, domonkosok, ciszterciek, jezsuiták, pálosok, szociális testvérek és szüzek mutatták be hiteles példájukat.
A napokat kirándulások, imák, játékok, tábortüzek, tánc és kézműves foglalkozások színesítették. Például a bencés nap keretében, a családok – „Ora et Labora” – az imán és a munkán alapuló mottót közös imával valósították meg a pannonhalmi bencésekkel, majd a tápi templomkertben virágokból rózsafüzért formáltak.
A tábor mottójának: „Jobb az Úrban bízni, mint az emberekben reménykedni” (Zsoltár 118,8) választották, mely a hit és a remény megélésére hívta fel a résztvevők figyelmét, ahol a megoldást, vigaszt és igazi stabilitást nem az emberektől, hanem Istentől várjuk. Ez nem jelenti a közösség vagy a család tagjainak értéktelenségét, sokkal inkább annak felismerését, hogy az emberi segítség korlátozott, múlékony, míg Isten állandó és megbízható erőforrás.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik támogatták a tábort: a plébános atyáknak, a Váci Egyházmegyének, a Magyarország Kormányának és a Megerősítő Egyesületnek.
*
2025-ben 162 gyermek, napközis, hittanos, ifjúsági és családtábort támogat a Váci Egyházmegye összesen 85 M Ft összeggel, amelyekben közel 9000 fő vesz részt.
Forrás és fotó: dr. Fülöp Krisztina katekéta, táborvezető
2025. szeptember 11. csütörtök
Teodóra
Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz: „Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és...