A szertartást követően Szent István királyunk jobbját hagyományosan körmenetben vitték végig a környező utcákban.

Az ünnepi liturgia főcelebránsa Erdő Péter bíboros volt, koncelebrált Michael W. Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius, Bábel Balázs érsek, Udvardy György érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelen lévő tagjai, valamint Orosch János nagyszombati érsek, Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspök és Jozef Hal’ko pozsonyi segédpüspök.

Államalapító királyunk ünnepén együtt ünnepelt Áder János korábbi köztársasági elnök; felesége, Herczegh Anita, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete; Lévai Anikó, a kormányfő felesége; Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter; Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter; Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára; Varga Zs. András, a Kúria elnöke továbbá az állami, társadalmi és kulturális élet és a diplomáciai testület képviselői.

A tűző napsütés és hőség ellenére nagy tömeg töltötte be a Szent István-bazilika előtti teret, nagy számban voltak jelen a lovagrendek, az egyházi és karitatív szerveztek tagjai.

Erdő Péter bíboros a szentmise elején arról beszélt, hogy a keresztények a remény zarándokai az emberiség történelmében. A személyes, Istenbe vetett hit nélkül értelmetlennek tűnhet a világmindenség, a történelem és az emberi élet, amelynek ezért nekünk, magunknak kell értelmet adni. Ez azonban, bármilyen hősiesnek hangzik, valahol tragikus vállalkozás, sziszifuszi küzdelem. De mi a személyes, mindenható és irgalmas Istenben hiszünk, aki szeret minket, Krisztusban megváltott és az örök boldogságra hív.

A főpásztor kiemelte továbbá: Életünk értelmét nem magunknak kell kitalálnunk, hanem objektíve adott és mindnyájunk számára közös. Ezért is kell egymást testvérnek tartanunk. Ezért is hisszük, hogy az egész emberiséggel, minden néppel közös zarándokúton járunk a történelemben. De nem csak a szívünkben él a remény, hanem ezt kell átadni a körülöttünk élő világnak is. Ezért volt olyan biztató, hogy Leó pápa első köszöntésében a feltámadt Krisztus békéjét kérte számunkra. Ez az igazi béke, amely a reményből táplálkozik – fogalmazott a bíboros.

Marton Zsolt homíliájában aláhúzta: Szent István király béketeremtő volt, de a béke szeretete nála nem jelentett erélytelenséget. István kereste a békét a szomszédos országokkal, de soha nem a saját népe kárára. A Nyugattal és a Kelettel egyaránt jó viszonyra törekedett, de nem elvtelenül, nem megalkuvó módon. Azzal, hogy a nyugati keresztény kultúrához kapcsolta hazánkat, nem fordult szembe a Kelettel – mondta a váci megyéspüspök és hozzátette: a béke nem pusztán fegyverszünet, nem elmenekülés a konfliktusok elől vagy beletörődés a sorsunkba. Meglátása szerint a béketeremtéshez először is békében kell lennünk önmagunkkal, ezután embertársainkkal, hívő emberként pedig mindenekelőtt Istennel.

*

Marton Zsolt püspök homíliáját teljes terjedelmében közöljük:

„Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette.” (Mt 7,24) Napjaink világában teljesen természetes, hogy okoseszközök veszenek körül bennünket: okostelefon, okosóra, okos tv, okosautó, okosház... Tehát, vannak kiváló okoseszközeink, de a nagy kérdés ez: hol van az okos ember? Egyáltalán szükség van-e okos emberre ma? A válaszunk: igen, mert az okoseszközök – bármennyire is kiválóak – eszközök maradnak. Az okos embernek van értelme, szabad akarata és lelke.

Az okos ember nem engedi, hogy a körülmények sodorják, és az eszközök uralják. Keresztény hitünk szerint a krisztusi okosság egyedül Istent fogadja el élete Urának. Az okos keresztény őrá mint kősziklára építi élete házát, és kéri őt, hogy lakjék benne.

Egy ilyen krisztusi okosság szerint élő emberre emlékezünk a mai napon. Kit ünneplünk valójában? A zseniális politikust, a sikeres kezdeményezőt, a céltudatos államalapítót, egyházszervezőt és az – egyesek szerint túlságosan is – erőskezű vezetőt?

Keresztény szempontból Szent István király személyében a krisztusi embert ünnepeljük. Krisztust ünnepeljük az ő életében, és azt, amit István által művelt. Igazi apostoli lelkületű uralkodóvá formálta őt, aki szent emberré vált.

Fiához, Imre herceghez intézett Intelmeiben a legelső helyre teszi a katolikus hit megőrzésének fontosságát, ezután az Egyház szolgáinak kijáró tiszteletet és megbecsülést. Elsősorban nem politikai megfontolásból mondja ezt fiának, hanem mert őszintén tiszteli és szívéből szereti az Egyházat. István király hitt az Egyházban. Tisztában volt vele, ha az Egyház javán munkálkodik, akkor népe fölemelkedését szolgálja. Egy igazi keresztény vezetőt ma is arról lehet fölismerni, hogy nemcsak szavaiban, de gondolkodásmódjában és tetteiben is együtt dobog a szíve az Egyházzal.

István tudta, hogy az Egyház nemzetek fölötti csodálatos valóság, amelyik minden nép életét széppé és boldoggá tudja tenni, ha befogadják.

Ő nem paktumot kötött a kereszténységgel, mint apja, Géza, hanem megtért Krisztushoz. István igaz ember volt. Nemcsak beszélt az isteni igazságról és szeretettörvényről, hanem élte az evangéliumot.

Ha most megjelenne köztünk Szent István király, vajon mit mondana nekünk, mostani magyaroknak? Úgy gondolom, azt ajánlaná, hogy mi is legyünk okos emberek, építsük újra életünk házát: hitünket, családunkat és hazánkat, sőt Európát, arra a sziklára, amire ő építkezett. Mit jelent ez ma? Ha életünket újból Istenre, mint sziklára akarjuk építeni, akkor szívből meg kell térnünk, vagy újra meg kell térnünk őhozzá! Pál apostol ezt tanítja nekünk az Efezusi levélben: „Újuljatok meg lélekben és érzéseitekben! Öltsétek magatokra az új embert, aki Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény.”(Ef 4,23–24)

A megtérés azt is jelenti, hogy mindig önmagunknál kezdjük a változtatást. Nem lehet félig kereszténynek lennünk, vagy csak papíron, adminisztratív módon, hanem teljesen, életünk minden részletében oda kell magunkat adni Krisztusnak!

Az oktalan vagy – az evangélium szava szerint – ostoba ember „házát homokra építette” – hallottuk Jézus szavait. Óriási kísértés és csapda, amelybe sokan beleesnek, hogy okos emberek akarnak lenni, de csak okoskodókká (nagyokosokká) válnak, akik önmagukat akarják megváltani, vagy az anyagi jóléttől, digitális eszközöktől várják a megváltást. Krisztus okos embere tudja, hogy egyedül Isten képes igazán boldoggá tenni bennünket: önmagunkat, egymást, családjainkat. Tőle remélhetjük a megváltást. A másik óriási kísértés, hogy csak önmagunkkal törődjünk, legfeljebb a szorosan hozzánk tartozókkal.

Az oktalan ember az önzés kultúráját terjeszti, az okos ember a testvériség és szeretet kultúráját építi. Legyünk ebben is okos emberek! Ne az elégedetlenkedők, mindenben hibát keresők körét növeljük.

Építsünk hidakat egymás között, családjaink, közösségeink között – ahogy Ferenc pápa is tanácsolta nekünk budapesti látogatása során. Próbáljunk hidakat építeni másképpen gondolkodó honfitársainkkal, megtalálván azokat a pontokat, amelyekre az értelmes, őszinte párbeszéd pillérjeit lerakhatjuk.

Az okos ember hidakat épít, az ostoba hidakat rombol. Az ostoba ember sebet ejt, az okos ember sebet gyógyít, kötöz.

Mindnyájunknak szólnak Sík Sándor szavai az Ének minden emberhez (1916) című verséből:

„Testvérek, merjünk hősök lenni már,

és merjük már megmondani magunknak,

Hogy sebet kapni fáj,

És sebet adni fáj,

És minden fájás fáj mindenkinek.

Testvérek, merjünk hősök lenni már,

Acélozzuk karunkat ölelésre,

És merjük már elsiratni azt a könnyet,

Embervoltunk, embernagyságunk könnyét!”

XIV. Leó pápa augusztusi imaszándéka, a forrongó világon belül nekünk is szól. Arra hív, imádkozzunk azért, „hogy a társadalmak elkerüljék az etnikai, politikai, vallási vagy ideológiai okokból eredő belső konfliktusokat”. A Szentatya arra kéri az Urat: „adjon bátorságot nekünk, hogy a párbeszéd útját keressük, hogy a konfliktusokra testvéri gesztusokkal válaszoljunk, hogy megnyissuk szívünket mások előtt anélkül, hogy félnénk a különbségektől”. Így imádkozik a Szentatya: „Tégy bennünket hidak építőivé, hogy képesek legyünk legyőzni a korlátokat és az ideológiákat, hogy képesek legyünk a szív szemével látni a másikat, felismerve minden emberben a sérthetetlen méltóságot.”

Az okos ember békét teremt. Szent István király egyik jellemzője volt a béketeremtés. A béke szeretete nála nem jelentett erélytelenséget. Ellenkezőleg, István a szomszédos országokkal kereste a békét, de soha nem saját népe kárára. Nyugattal és Kelettel egyaránt jó viszonyra törekedett, de nem elvtelenül, nem megalkuvó módon. Azzal, hogy Nyugathoz, a nyugati keresztény kultúrához kapcsolta hazánkat, nem fordult szembe Kelettel. A történészek megállapították, hogy kortársaihoz képest alig viselt háborút, akkor is csupán a krisztusi hit és a nemzeti önállóság védelmében.

Szeretettel ajánlom, hogy tanuljuk el István királytól a béketeremtés kultúráját!

Békét teremteni és békeszeretőnek lenni nem pusztán fegyverszünetet jelent, vagy elmenekülni a konfliktusok elől, beletörődni a sorsunkba. Békében kell lennünk önmagunkkal, ezután embertársainkkal. Hívő emberként mindenekelőtt békében kell lennünk Istennel. Egyedül ezen az alapon vagyunk képesek az igazi, hiteles béke munkálói lenni.

Azt tanítja nekünk Leó pápa, hogy „a béke a szívben és a szívből épül”. Ezt is mondja: „mindannyian elősegíthetjük a békés együttélést. Ez magában foglalja annak szükségességét, hogy mindenekelőtt önmagunkon dolgozzunk; hogy megszabadítsuk szívünket a büszkeségtől, az elvárásoktól és a negatív szavaktól, amelyek fájnak és ölnek.”

„Mindaz, aki meghallgatja szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a házát sziklára építette.” (Mt 7,24) Aki építkezik jól tudja, mennyire fontos a szilárd alap. István király erős sziklára építkezett, és ezzel maradandót alkotott. VII. Gergely pápa 1083. augusztus 20-án emeltette oltárra Székesfehérvárott. Azóta a világegyház is megünnepli magyarországi Szent Istvánt (augusztus 16-án), akinek Európa is sokat köszönhet. Ő az első európai uralkodó, akit szentként tisztelünk. Legyünk erre büszkék!

Mostani, konfliktusokkal terhelt világunkban ismét itt vagyunk, államalapítónk ünnepén, és kérjük Isten, hogy fogadjon el bennünket, ahogy elfogadta eleinket. Kérjük a Boldogságos Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya és Szent István király imáit, hogy megtért, mindig az igazságot kereső és az igazi szabadságot szerető, az élet, az önzetlenség és az egység kultúrájának hídjait építő emberekké váljunk. Ha ezt megtesszük, akkor nemcsak földi országunkat, hazánkat, nemzetünket és Európát építő emberekké válunk, hanem a bennünket fölemelő Isten országának boldog munkálói is leszünk. Ámen.

*

A szertartás végén Erdő Péter bíboros megköszönte a szervezők és lebonyolítók munkáját, és a szentek példáját állította elénk: Szent István királyt; Bódi Mária Magdolnát, akinek boldoggá avatását szeptember 6-án ünnepeljük Veszprémben, és aki a munkások védőszentje lehet, valamint Ervin Gábor vértanú papot, akinek az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye elindította a boldoggá avatási folyamatát.

*

Az ünnepi liturgia a Szent Jobb-körmenettel zárult. Szent István ereklyéjét a Honvéd Koronaőrség hordozta, előtte vonultak a lovagrendek, a szerzetesek és a papság, a püspöki konferencia tagjai, a Szent Jobb mögött Erdő Péter bíboros, továbbá a közjogi méltóságok és állami tisztségviselők, a diplomáciai testület tagjai, majd népviseletbe öltözött hívek és plébániai zarándokcsoportok mentek.

A szentmisén és a körmeneten közreműködött a bazilika énekkara, orgonán kísért Virágh András Gábor orgonaművész. Az ünnep a pápai, majd nemzeti himnuszunkkal és a Boldogasszony anyánk ősi himnuszával ért véget.

Szöveg: Zsuffa Tünde/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír