
» HÍREINK »
A tábor napjainak lelki programját A kis Herceg története adta. Minden reggel egy-egy jelenetet adtak elő fiataljaink napindításként.
Első nap a Kis Herceg bolygóját ismertük meg. A majomkenyérfákat, a jó és rossz magvaink, hajlamaink szétválasztását, a vulkánjaink tisztogatását, a kiscsoportos beszélgetésben, közös játékokban és egy emlékezetes akadályversenyen éltük át. Délután sportprogramok, kézműves foglalkozás következett.
A plébánia kerítésének falára egy 8x2 méteres képet kezdtünk el festeni Szent Mártonról plébániánk védőszentjéről. Kicsik és nagyok, felnőttek és gyerekek munkájukkal, kreativitásukkal mind hozzájárultak, hogy a tábor végére elkészüljön a festmény.
Második nap Királyrétre kirándultunk. A könyv egyik tanulságos jelenetéből megtanultuk, illetve megbeszéltük, hogy szoktunk-e másoknak parancsolgatni, tudunk-e magunk fölött uralkodni. A királyréti tanösvényt bejárva a növény és állatvilágáról, az emberről tanultunk az akadályverseny állomásain, sőt közmondásokat is gyűjtöttünk és népdalokat énekeltünk. Délután a Várhegy kilátóba kirándultunk.
Következő nap Magyarkútra az Irma-forráshoz kirándultunk. Az előadásban és a csoportos beszélgetésben elgondolkodtunk arról, hogy mit tudunk egymással megosztani, mihez ragaszkodok, mit nehéz odaadni, mi a jézusi megoldás. Ezután egy óriási számháború következett, majd csoportos ügyességi játékok.
Csütörtökön a lámpagyújtogató bolygójával fejeztük be a közös utunkat a kis Herceggel. A lámpagyújtogatótól a szorgalmat, kitartást, engedelmességet tanultuk. Délelőtt egy vidám kvízjátékot játszottunk a tábor legemlékezetesebb, legviccesebb, legtanulságosabb pillanataiból. Szentmisét ünnepeltünk, ahol megköszöntük a tábor kegyelmeit, élményeit, a barátságokat, beszélgetéseket.
Pénteken a tábor zárásaként kerékpárra ültünk és Szobon át Helembáig, majd Garamkövesdig tekertünk, a Zebegényi táborozók pedig Márianosztrára kirándultak.
A finom tízórai, ebéd, uzsonna egyik nap sem maradt el. Hálásak vagyunk a fiatal segítőknek, csoportvezetőknek, a felnőtt szülői segítőknek.
Fontos eleme volt minden napunknak a napindító reggeli ima és éneklés, nap végén a csoportonkénti és közös napértékelés. A fiatalok felelősségteljesen és nagy szeretettel, türelemmel vezették és segítették a rájuk bízottakat.
*
2025-ben 162 gyermek, napközis, hittanos, ifjúsági és családtábort támogat a Váci Egyházmegye összesen 85 M Ft összeggel, amelyekben közel 9000 fő vesz részt.
Fotó: Résztvevő egyházközségek
2025. augusztus 2. szombat
Lehel
Amikor Heródes Antipász, a negyedes fejedelem meghallotta a Jézusról szóló híreket, azt mondta szolgáinak: „Ez Keresztelő János: ő támadt fel a halálból, azért van ilyen csodatevő ereje.” Heródes ugyanis annak...