CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa a Vatikáni Rádiónak adott interjúban elmondta, hogy az 522 vértanú Krisztus szeretetének fegyvertelen prófétája volt. Boldoggáavatásuk a kegyelem rendkívüli eseménye.Az 1936-1939 közötti spanyol polgárháborúban mintegy 1,2 millió ember vesztette életét. A vérengzésnek a kereszténységükért megöltek között több mint hétezer pap valamint férfi és női szerzetes esett áldozatául. Az idő és az áldozatok számarányát tekintve ez volt az egyháztörténelem legvéresebb keresztényüldözése. Az 1930-as évek vallásüldözésének áldozatai közül az Egyház 14 különböző szertartás alkalmával már több mint ezer főt a boldogok sorába iktatott. Az első boldoggáavatásra 1987-ben került sor, amikor három guadalajarai sarutlan karmelita szerzetesnőt avattak boldoggá. 2011. március 11-én 233 vértanút emeltek az oltár dicsőségére, 2007. október 28-án pedig 498 vértanút iktattak a boldogok közé, közöttük volt két püspök is.
A Tarragonában, október 13-án tartott szertartás a legnépesebb boldoggáavatás, amelyre spanyol földön valaha sor került. Az 522 vértanú között van három püspök, számos pap, szeminaristák, Istennek szentelt férfiak és nők, fiatalok és idősek, családapák, családanyák – mindnyájan ártatlan áldozatok, akiket bebörtönöztek, kínoztak, igazságtalan pereket folytattak le ellenük, megalázták őket és leírhatatlan kínoknak vetették őket alá.
Megkeresztelt személyek hatalmas seregéről van szó, akik magukra öltötték a szeretet fehér ruháját, és követték Krisztust egészen a Kálváriáig, hogy vele együtt feltámadjanak a mennyei Jeruzsálem dicsőségében – nyilatkozta a Vatikáni Rádiónak Angelo Amato bíboros, a Szenttéavatási Kongregáció prefektusa.
Ferenc pápa háromperces videóüzenetet küldött a boldoggá avatási szertartásra, amelyet déli 12 órakor, a szentmise elején közvetítettek a több ponton elhelyezett hatalmas kivetítőkön.
vaciegyhazmegye.hu-összeállítás
Megtelt emlékezőkkel az egri bazilika november 12-én, hogy búcsút vegyenek Katona Istvántól, az Egri Főegyházmegye nyugalmazott segédpüspökétől, aki október 21-én, 97 éves korában hunyt el. A gyászszertartást Erdő Péter bíboros vezette. Jelen volt Michael W. Banach érsek, magyarországi apostoli nuncius, Ternyák Csaba egri érsek, az MKPK tagjai, külhoni püspökök, a papság, rokonok, hívők sokasága. A Magyar Kuríron megjelent tudósítást közöljük.
A Szent Hedvig Idősek Otthona 2022 februárjában került a Váci Egyházmegye fenntartásába, azóta olyan idős embereknek és testi fogyatékkal élő személyeknek nyújt otthont, akik koruk, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt erre rászorulnak. A bentlakásos intézmény vezetőjével, Szabó Krisztinával beszélgettünk a szociális munka napja alkalmából hivatásról, sikerekről, kudarcokról. 2025. november 14. péntek
Aliz
Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak, házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a...
Összes program »