A Görögkatolikus Metropólia meghívására Marton Zsolt váci megyéspüspök mondott szentbeszédet június 2-án, vasárnap Máriapócson, a nagyszülők és unokák zarándoklatán, ahol Szocska A. Ábel püspökkel végzett közösen Szent Liturgiát. A Nyíregyházi Egyházmegye tudósítását közöljük.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi és Lelkigondozói szolgálata május közepén, immáron hatodik alkalommal, 24 órás szentségimádást tartott a Váci Irgalmasrendi Kórház kápolnájában. Polónyiné Maretta Judit klinikai lelkigondozó beszámolóját tesszük közzé.
Pályázati forrásokból, adományokból és önerőből újították fel a szobi templom és plébánia épületét, amelyet 2024. május 30-án áldott meg Marton Zsolt váci püspök. Medgyes Tibor plébániaszervező elmondta, hogy a szobi plébánia épülete és a Szent László plébániatemplom teljes külső megújulása már korábban megvalósult, valamint a plébánia energetikai korszerűsítése (melegvíz előállítása panelek segítségével) is megtörtént.
Tudást és értékes szakmai tapasztalatot, közösséget, barátokat és életre szóló élményeket szereztek az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán azok a szakemberek, akik néhány éve még hallgatóként készültek a pályára, ma pedig már gyakorló tanítók, óvodapedagógusok, szociálpedagógusok. Tapasztalataikról és pályakezdésükről beszélnek.
Abban az időben szadduceusok jöttek Jézushoz, akik azt mondják, hogy nincs feltámadás. Megkérdezték őt: „Mester! Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek a testvére meghal és gyermek nélkül hagyja hátra feleségét,...
Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva!
Adatkezelési tájékoztató